Az elmúlt hétvége villámokat, jégesőt és pusztító széllökéseket hozott. Július 26-án éjjel a nyugat-dunántúli zivatarok hatalmas erejű vihart idéztek elő, amelyek a főváros térségét is elérték.
Erre a hétvégére emlékezni fogunk, hiszen bepillantást engedett a természet dühébe — talán nincs az az előkészület, amivel fel lehetett volna készülni rá. Valahol csak egy-egy záporesőt okozott, azonban számos helyen őrült vihar keletkezett.
A hétvégén déli és nyugati irányból érkező zivatarok során viharos széllökések jelentkeztek, néhol 110 km/h-t is elérve, károkat okozva. De ez nem minden: néhol jégeső is volt. Bár a jég mérete a legtöbb helyen 2 cm alatt maradt, de egyes cellákban 4–5 cm-es szemek is hullottak. Sokan beszámoltak a hirtelen lehűlésről, ami valljuk be, kellett már nekünk.
Bár Budapesten és környékén nem volt akkora eget rengető vihar és eső, hogy súlyos károkat okozzon, a lehűlés megérkezett, és végül is ez volt a lényeg – bár ennél jóval több esőre lenne szüksége a földnek.
Azonban volt, ahol elképesztően lecsaptak a zivatarok, ráadásul ezeket meg is örökítették.
Váncsodon jelentős károkat okozott a vihar: háztetők rongálódtak meg és kidőlt fák borították el az utcát – egy helyi lakos rögzítette a pusztítást.
Nagykovácsiban villámárvíz alakult ki.
Veszprém környékén is több felhőszakadás volt, amely helyenként kisebb árvizeket idézett elő.
Pécsett pedig hatalmas víztömeg zúdult le az utcán, amely ezen a hátborzongató videón is látható.
A hét elején még viszonylag változékony, csapadékos időjárásra számíthatunk: hétfőn több hullámban érkezhet eső, zápor, sőt néhol zivatar is, különösen a keleti és nyugati tájakon, ahol a felhőszakadás sem kizárt. Bár a felhőzet időnként szakadozik, és a nap is kisüthet, a szél élénkülése és a gyorsan változó idő miatt érdemes rétegesen öltözködni. A hőmérséklet napközben az ország keleti felében elérheti a 30 fokot is, míg máshol inkább a 22–26 fok közötti tartomány lesz jellemző. Keddtől valamivel kiegyensúlyozottabb idő várható: több napsütés, kevesebb csapadék, de még mindig nem lesz zavartalan a nyári idő. A hét közepén – szerdán és csütörtökön – több órás napsütés ígérkezik, gomolyfelhőkkel és csak elszórtan előforduló záporokkal, a hőmérséklet pedig a kellemes, nyárias 23–28 fok között alakul majd.
Vasárnap újabb változás körvonalazódik: nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és az ország nyugati felén elszórtan csapadék is érkezhet, miközben a hőmérséklet ismét 30 fok köré kúszik, különösen a déli és keleti területeken. Összességében tehát egy enyhébb, de nem teljesen eseménytelen, késő nyári hetünk lesz, ahol a napfény és a záporok is helyet kapnak – a nyaralóknak érdemes naponta figyelni a friss előrejelzéseket!
Nyitókép: Rizsavi Tamás / Facebook
MTI