Október 14. Hétfő, Helén

Érkezik a Leonidák maximuma

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Így, karácsony előtt a legtöbbekben már megfogalmazódott a gondolat, mit is szeretnének ajándékba kapni. A tárgyak és élmények hatalmas mennyisége miatt a Jézuskának jól jön a segítség, amit a természettől meg is kap.

November 17-18 között, pontosabban inkább 18-án hajnalban ugyanis óránként akár 5-6 kívánságunk is teljesülhet, már persze ha hiszünk a hullócsillagok ilyen erejében. Érkeznek ugyanis a Leonidák, illetve azok maximuma.

Aki a meteorrajt szeretné megfigyelni mindenképpen számoljon azzal, hogy “zápor” nem lesz. Egyrészt az óránként 6 hullócsillag semmi esetre sem zápor, másrészt ez a raj igen gyorsan halad, azaz a hullócsillagokat is csak rövid fényjelenségként érzékeljük. Igaz, cserébe egyik - másik egészen fényes is lehet, sőt, akár füstcsíkot is hagyhat az égen.

A Hold sem lesz zavaró tényező a megfigyelésben, de sajnos most is igaz, hogy a természet az egyik kezével ad, a másikkal azonban... A meteorraj ugyanis a Dunántúlon lesz megfigyelhető, itt talán feloszlik annyira a felhőzet, hogy legyen esélyünk megpillantani néhány hullócsillagot, az ország más tájain azonban jó eséllyel a felhők megakadályozzák a kívánságáradatot.

képek és lead kép: shutterstock