Május 18. Szombat, Alexandra, Erik

Szombaton nyári meleg, hétfőn hajnali fagyok ...

Itthon
2023. október 17. 14:00
null

Kijutott idén a kellemes – vagy éppen tikkasztó - nyári melegből, igen sokáig élvezhettük. Tudtuk, hogy a vasárnap, vagyis október 15 már kevéssé emlékeztet majd a nyárra, de a hétvége nagyobb része csodaszép idővel telt.

Szombaton több helyen is 29°C-ig emelkedett a hőmérő higanyszála, ami azért októberben finoman szólva sem megszokott. Pénteken Budapesten két meleg-rekord is megdőlt, vagyis az októberi nyár belehúzott.

Ehhez képest hétfőn hajnalban a munkába indulók azzal szembesülhettek, hogy fagypont körüli értékeket lehet mérni, és nem csak a pulóver és egy kis kabát, hanem akár egy kesztyű és a sál is nagyon jól esett az embernek.

Kedden még nagyobb területen jelentkezhetnek a hajnali enyhe fagyok, sőt, még szerdán is találkozhatunk velük. Csütörtökre, azaz október 19-re azonban újra melegedni kezd majd az idő, kis haladékot kapunk még a zord ősztől.

képek és lead kép: shutterstock

kabátfagyponthajnal