Május 6. Hétfő, Frida, Ivett

Sok eső = árhullámok a folyókon - a Sajó nagyon belehúz

Itthon
2023. augusztus 09. 08:00
null

Az esőzések nem tűnnek el nyomtalanul. Jó oldaluk, hogy sok helyen fel lehetett oldani idehaza a tűzgyújtási tilalmat, mert a növényzet nedvességtartalma a kiadós és tartós esőzések hatására megemelkedett. Persze az erdőkben a tűzgyújtás továbbra is csak a kijelölt helyeken lehetséges, de ez mindenképpen jó hír.

Az esőzések az Északi Középhegységben is jelen voltak, illetve a szomszédos magasan fekvő területeken is, vagyis a hazai folyók egy jelentős része árhullámmal “kedveskedhet” a környezetében élőknek.

Közülük kiemelkedik a Sajó, ahol az árvízvédelmi készültségi szint III-as kategóriás Sajópüspökinél. Persze nem ez az egyetlen olyan település, ahol a III-ad fokú készültség felső határánál alakul majd az árhullám.

Eközben a Rába sem tétlenkedik, az itt levonuló árhullám a valaha mért legmagasabb vízállás közelében alakult, jelentős területeket lepett el a víz. Ráadásul a felhőszakadásokkal továbbra is lehet számolni, vagyis az árhullámok is jelentkezhetnek még.

képek és lead kép: shutterstock

árhullámesőzésSajó