Május 19. Vasárnap, Ivó, Milán

Lesz még nyár, vagy elvitte az eső?

Itthon
2023. június 14. 11:00
null

Tavaly nyáron nagyon, de nagyon sokat adtunk volna némi esőért, hiszen a vízhiány olyan méreteket öltött, amire rég nem volt példa. Sorra vezették be a vízkorlátozó intézkedéseket is az országban, öntözni, autót mosni sem lehetett.

Idén azonban egy nedvesebb periódusban vagyunk. Ez nem csak most nyáron, illetve a májusi zuhékkal érkezett, már ősztől több volt a csapadék, télen és tavasszal is bőven kaptunk a nyakunkba esőt.

Ennek természetesen jó és rossz oldalai is vannak. A rossz, hogy sorra alakulnak ki a durva villámáradások szerte az országban. A jó azonban az, hogy a talaj lassan telítődik vízzel, a tavaink, folyóink vízállása helyre rázódik, sőt, áradásokkal is számolhatunk már idén. Ez Európára nem jellemző, vagyis jelenleg kifejezetten jó helyzetben vagyunk az aszály tekintetében. A nyár folyamán júliusban vagy augusztusban a helyzet még változhat, de a készletek feltöltésének hála olyan aszályhelyzetre, mint ami tavaly volt, igen kicsi az esélyünk.

Hogy cserébe el kell-e engednünk a nyarat? Egyelőre igen. A héten még nem lesz az az igazi nyári idő, a 30°C körüli hőmérsékletek még váratnak magukra. A jövő hétre már mutatkozik melegedés, vagyis remény azért van – nem is kevés -, de az előrejelzésekben a rengeteg változó adat miatt mindig van egy jó adag bizonytalanság is.

képek és lead kép: shutterstock

aszályhelyzetkészletfeltöltés