Október 11. Péntek, Brigitta

Durván árad a Zagyva és a Tarna is

ItthonZagyvavízállásTarna
2023. június 13. 11:00
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Kifejezetten esős május van mögöttünk. Amikor beköszöntött a nyár, mindenki arra számított, hogy végre a napsütésé és a melegé lesz a főszerep. Mindenki, kivéve a szakembereket, akik már látták: az esőé marad a főszerep.

kép: Vadászi Erika-Heves Megyei Hírlap

A heves esőzések pedig igyekeznek megfelelni ennek a képnek, öntik az égi áldást bőséggel szinte minden településen hazánkban. Így a villámáradások jellemzővé váltak, néhol olyan méreteket öltenek, melyek járműveket rántanak magukkal.

A folyók és patakok sem ússzák meg a rengeteg víz okozta felfordulást. Nagyon sok folyamunk árad, de a legrosszabb helyzetben talán a Tarna és a Zagyva van, pontosabban azok, akik ennek a két folyónak a partjainál élnek.

A Zagyva közel harmadfokú árvízvédelmet igényel, vízállása ugyanis egyre feljebb kúszik. De a Tarna sem marad el, sőt, esetében a harmadfok határát bőven meghaladó tetőzéssel lehet számolni, mely károkat is hoz majd magával.

kép: shutterstock

lead kép: shutterstock