Május 26. Vasárnap, Evelin

Jövő héten tényleg tél lesz

Itthonklímatéligazifagyhideg
2023. február 02. 08:00
null

Mikor decemberben nem érkezett meg a tél, többnyire csak legyintettünk rá, hiszen lassan sajnos már hozzászoktunk ehhez a forgatókönyvhöz. Mikor januárban is csak tessék - lássék mutatta meg magát, már kezdtünk beletörődni, hogy mint olyan sokszor előtte, a nyúl talán most is síléceken érkezik majd.

Nos, ha nem is márciusig, de februárig kellett várni a télre, mert most nagyon úgy tűnik, hogy a jövő héten kapunk a nyakunkba egy kis hamisítatlan telet. Na persze a jó része, vagyis a havazás már nem olyan biztos...

A modellek alapján azonban a hideg, a komolyabb lehűlés és az egész napon át kitartó fagy is reális lehet, vagyis olyan tél érkezik, mely hőmérsékleteiben már kezdi megközelíteni a régmúlt teleit. Hogy ennek ki mennyire örül, az más kérdés.

A hideg jót tesz a mezőgazdaságnak, legalábbis részben, hiszen a kártevők elleni fellépés egyik fontos eszköze. Ugyanakkor az energiaigény emelkedik, ami a mostani helyzetben nem igazán jó hír. Az esélye még megvan annak, hogy elkerüljük a hideg beáramlását, de igen aprócska.

képek és lead kép: shutterstock