Október 13. Vasárnap, Kálmán

Vasárnap egy kis telet láthattunk, de inkább csak nyugaton

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

A mediterrán ciklonok, melyek áthaladtak hazánk felett végre valahára nem csak esőt zúdítottak a nyakunkba. Mármint nyugaton, keleten ugyanis most sem igazán jutott más, csak eső és szürkeség, ahogyan eddig.

kép: Köpönyeg

A nyugati országrészben azonban vasárnap sűrű pelyhekben hullott a hó. Persze itt sem jutott mindenhova, még az is előfordult, hogy néhány kilométeres távolságban az egyik településen 5-7 cm hó érkezett, míg a másikon éppen csak megmutatta magát a hó.

Az igazán szerencsés - bár ez relatív a hómennyiség értelmezésében - a hegyvidéki részek mellett Komló volt, ahol 18 cm-nyi hóval lehetett számolni - bár ez azért némi fennakadást is okozott.

kép: life.hu

A téli tájkép, a hóember építés vagy a hógolyózás azonban nem tarthatott sokáig. Már vasárnap sok helyen erősen olvadásnak indult a fehér lepel, mivel a mediterrán ciklon már sokkal enyhébb levegővel lát el bennünket. Hétfő reggelre a havas tájnak sok helyen már búcsút is lehetett mondani.

kép: mandiner.hu

lead kép: shutterstock