Október 7. Hétfő, Vendelina

Kiterjedt aszály uralja az országot, de ez nem meglepő

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Az ország jelentős részén uralkodik Aszály, különösképpen az Alföld szenvedi meg a víz hiányát. Ám mielőtt mutogatni kezdenénk, tisztában kell lenni vele: hazánkban a csapadék előfordulása térben és időben igen változékony, azaz a mostani aszály sem szokatlan.

Jellemzően 3 évente váltják egymást az aszályos és esős évek, de ez persze nincsen kőbe vésve, előfordulhatnak sorozatos aszályos évek, ahogyan az ellenkezője is megesett már hazánkban, nem is egyszer.

Tény, hogy az Alföld a vízhiánynak leginkább kitett terület, ott is különösképpen a középső részek. Vagyis a mostani aszály sem ördögtől való, ennek ellenére kár lenne azt gondolni, hogy ebből nem is lehet gond.

Maga az aszály ugyanis közvetlenül nem kötődik a klímakatasztrófához, ám az egyre sűrűsödő hőhullámok, illetve az egyre és egyre forróbb nyarak sajnos az aszályhajlamot is jelentősen megnövelik, vagyis a két tényező (aszály - klímaváltozás) bár nem közvetlenül, de mégis összefügg.

képek lead kép: shutterstock_