Június 24. Hétfő, Iván

Két olyan vihar is jön a héten, mely nevet kapott a szakemberektől

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Jön a szél! Idehaza is érezni fogjuk, igaz, “csak” viharos erejű széllökésekre lehet számítani, és az sem mindenhol jelentkezik majd, de hogy jön a szél, az tagadhatatlan. Az oka pedig Dudley.

A szezon negyedik nevezett vihara tart Európa felé és elsősorban Nagy Britannia számára okoz majd különösen sok fejfájást. Ennek oka az a 120-130 km/h-ás szélerősség, amit a viharciklon produkálni képes a szigetek felett.

A felkészülés mellett Európának számolnia kell azzal is, hogy Dudley nem szeret egyedül közlekedni. A szerdai érkezése után két nappal már jön is utódja, a szezon ötödik nevezett vihara, Eunice.

A rossz hír, hogy a számítások alapján ez utóbbi lesz az erősebb, a maga 130 km/h-át meghaladó szélerősségével. A jó hír pedig számunkra az, hogy hazánkat inkább csak frontok és némi szél formájában érinti Eunice is. Az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország, valamint a Benelux államok azonban komolyabb problémákra is számíthatnak a viharciklon nyomán.

lead kép és képek: shutterstock