Október 7. Hétfő, Vendelina

Kevesebbet szemetelünk!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Ahhoz, hogy az élet, a gazdaság fenntartható legyen a bolygón, újra kell értelmezni azt, hogyan is viszonyulunk azokhoz a dolgokhoz, melyekkel minden nap találkozunk. Egészen konkrétan a szemétről van szó, mely fogalomember alkotta, és ha nem értelmezzük át, végső soron a vesztünket okozza.

Létezik?

Érdekes filozófiai kérdés, hogy létezik-e egyáltalán a szemét, hiszen a természetben olyan, hogy valaminek nincsen haszna, egyszerűen elképzelhetetlen. Vagyis a szemét, mint olyan csak akkor létezik, ha mi megalkotjuk. Hulladéktermelésben pedig igencsak jók vagyunk. A fejlett országok lakosai napi 1 kg(!) szemetet termelnek, ami nem semmi. Gondoljunk csak bele, hogy ez mit is jelent: a termékek, melyeketvásárolunkjellemzően csomagolva vannak. A csomagolóanyag úgy ahogy van, megy a szemétbe, és egy – egy darab súlya csupán pár gramm.

kép: afrik21.africa

Igaz, hogy a napi 1 kg átlagmennyiség, vagyis a hűtőgépek és az autóroncsok is beletartoznak, de akkor is nagyon sok! Ha ugyanis hulladék, akkor letesszük, és nem foglalkozunk vele, így pedig csak gyűlik, káros anyagokat termel, és szép lassan a fejünkre nő! Nem véletlen a mondás: a jó hulladék az, ami nem létezik!

Kevesebb

Már írtunk róla, hogy hazánkban is trend, hogy egyre tudatosabban vásárolnak az emberek. A műanyagok szerencsére egyre ritkábban kerülnek a kosarakba, és ha mégis ott landolnak, sokkal kritikusabbak vagyunk velük: újra lehet őket hasznosítani? Újrahasznosított csomagolással rendelkezik a termék?

Már elmondhatjuk, hogy a tudatosságnak eredménye is van, méghozzá az, hogy hazánkban szép lassan csökken az egy főre jutó hulladék mennyisége. Az élelmiszer csomagolások terén további előrelépésekis lesznek, hiszen visszatér a betétdíj, és a gyártók is egyre inkább elfordulnak a műanyagoktól a vásárlói nyomás hatására.

kép: dw.com

Amiben azonban sem mi, sem a világ nem áll jól, az az elektronikai hulladék kérdése, mely drasztikusan nő. Bécs már pénzzel is támogatja a javíttatást, és ez az az irány, amit követni kell. Bár a tervezett elévülés ellen állami szinten kell fellépni, a javíthatóságot már sok helyen törvényben követelik meg, ami nagy előrelépés, hiszen sok esetben az új csak fényesebb, tetszetősebb, de tényleges fejlődést már nemigen tud felmutatni.

lead kép: Unsplash-Antoine Giret