December 22. Vasárnap, Zénó

Kolumbiában 21 ház omlott össze a villámáradások után

null

Kolumbia területén is a heves esőzések okoznak gondokat. A nagy mennyiségű csapadék villámáradásokat vált ki, melyek önmagukban is igen sok munkát adnak a mentőalakulatoknak, és komoly károkat okoznak az érintett területeknek.

kép: Dagran Antioquia

Antioquia megye területén azonban most késleltetett hatásokkal is találkozhatnak az emberek. A villámáradás során a talaj annyira telítődik a nedvességgel, hogy már képtelen magába zárni a vizet. Ez a nedvességtartalom azonban nem tűnik el egyik napról a másikra.

A nagy nedvességtartalmú talaj pedig könnyen nekiindul, sárlavinákat, földcsuszamlásokat hozva létre. Ez a megyében több házat is érintett az augusztus 6-án érkező esőzések után.

Már maguk az esőzések is áradásokat váltottak ki, ez pedig sok ház szerkezeti stabilitásának is betett. Augusztus 7-re már 21 épület omlott össze, mintegy 500 embert téve hajléktalanná, és a veszély még nem múlt el, hiszen további csapadék is érkezik a területre, és földcsuszamlások kialakulására most is számítani lehet.

lead kép: shutterstock

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!