December 22. Vasárnap, Zénó

Ana romba dönti Madagaszkárt

null

Ana az Indiai-óceán délnyugati részének első nevezett vihara 2022-ben. Ereje nem olyan nagy, hogy emiatt kellene említést tenni róla, hiszen Madagaszkárt is “csak” trópusi depresszió formájában érte el, és bár mire Mozambikban landolt erősödött, tartós szelei ekkor is 85 km/h körül alakultak.

Azonban, ha ereje nem is, az általa szállított csapadékmennyiség igencsak nagy volt. Madagaszkáron kiterjedt áradásokkal kellett számolni az esőzések nyomán, melyek Antananarivót, a fővárost is jelentősen érintették.

Bár Ana 7 régióban összesen mintegy 64 000 embert érintett, mégis, az eddigi 34 halálos áldozat zöme éppen a fővárosból került ki. Az itteni áradások és földcsuszamlások nyomán sok épület is eltűnt, és a károk is hatalmasak.

Számolni kell azzal is, hogy a folyók felveszik a lezúduló csapadékmennyiséget, ami pedig további áradásokat vált ki a folyók menti településeken, tovább fokozva az amúgy is komoly károkat.

Madagaszkáron az iskolák is zárva tartanak, és amíg az árhullám le nem vonul, ez így is marad. A vízszint emelkedése folyamatos, ennek megfelelően az evakuálási folyamatokat is fokozzák, főleg a fővárosban. Tovább rontja a helyzetet az is, hogy az ország több nagy útja is megsemmisült, vagyis a közlekedés is erősen akadályozott.

képek és lead kép: RIJASOLO - AFP

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!