2021. szeptember 29. szerda
Mihály

Zivatarok érkeznek!

2021. július 30., 18:00
Zivatarok érkeznek!

Szombaton az erősen megnövekvő gomolyfelhőkből hajnalban a Dunántúlon, reggel a középső és az északi tájakon, kora délután a keleti vidékeken kell számítani záporra, zivatarra. Néhol jégeső és felhőszakadás is lehet. Délen a legkisebb az esély csapadékra. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. 29-35 fok között alakul a hőmérséklet - ÉNy-on már megszűnhet a hőség.

Vasárnap gyakran lesz gomolyfelhős az ég, és északon, északnyugaton több helyen, délen néhol fordul elő zápor, zivatar. Eleinte a délnyugati szél lesz élénk, majd estétől ismét az északnyugati szél erősödik meg. 30-39 fok közötti fülledt meleg idő várható.

Hétfőn napos, gomolyfelhős időre van kilátás. A nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős tájak is, és itt zápor is előfordul. Az északnyugati szél többfelé lesz élénk. A csúcsérték 27 fok körül valószínű. Felfrissül a levegő.

Kedden a nap nagy részében sok napsütés várható, majd délutántól, de inkább estétől megnövekszik a gomolyfelhőzet, és nyugaton, északnyugaton már előfordulhat csapadék. Reggel 15, délután 32°C körüli értékeket mérhetünk.

Szerdán és csütörtökön gyakran lesz erősen felhős az ég, és mindkét nap szórványosan fordul elő zápor, zivatar. Ismét hidegfront érkezik, ezért megerősödik az ÉNy-i szél. 27-32 fok körüli maximumok lehetnek.

(észlelőnk fotója)

Ezek is érdekelhetnek