Április 19. Péntek, Emma

Zajból elektromosság? Miért ne?

Érdekesség
2019. március 31. 13:00
null

Az alternatív energiákat hallva a legtöbb embernek a Nap, a szél és a víz ugrik be. Pedig ezeken felül is léteznek olyan energiaforrások, melyek ugyan nem adnak akkora mennyiségben felhasználható energiát, mint a hatalmas erőművek, de azért számolni kell velük, hiszen jelen vannak.

Városok előnyben

A városi emberek számára az energiatermelés egy kissé nehézkesebb. A lakások tetejére nem lehet napelemeket telepíteni, és a szélerőművek sem mutatnak jól a háztetőkön. Persze ezeken az épületeken is lehet hasznosítani a szelet és a napot, de az egyének mindenképpen vásárolják az energiát, vagyis érdemes minden lehetőséget megragadniuk arra, hogy a lehető legkevesebbet kelljen fizetni.

kép:kép: youtube.com

Nem csak a spórolás áll előttük, mint lehetőség, hanem például a lépések közben keletkező energia, ami kinyerhető, és a magunkkal hordott kisebb elektronikai eszközöket tölteni lehet vele. De a város ember egyik nagy bosszúsága is munkára fogható, ez pedig nem más, mint a zaj.

Komoly veszély

A zajszennyezéssel viszonylag keveset foglalkozunk, pedig alattomos és veszélyes dolog. A zaj ugyanis erősen rontja az életminőséget – ezt mindenki tanúsíthatja, aki repterek, építkezések, és hasonlóan hangos területek mellett él. De itt nem csak arról van szó, hogy kellemetlen hallgatni a zajt, hanem a pihentető kikapcsolódás hiánya miatt betegségeke, akár meddőséget is okozhat.

A zaj, illetve a hang hullám formájában terjed a levegőben, vagyis rezgéseket kelt. A rezgések pedig az elektromágneses indukció elvén elektromos árammá alakítható. Persze ehhez kell egy erősítő is, és a megtermelt energia sem lesz elég egy ház áramellátásához, de ha már a zaj sokszor kiküszöbölhetetlen, akkor miért ne fognánk munkára.

kép:ijser.org

Éppen a hangos területek jelentenek ennek megfelelő terepet, hiszen a repülőgépek zaja bár mérsékelhető, csendesek nemigen lesznek. Ugyanez igaz egy gyárra, vagy akár a szélfarmokra is, ahol bizony számolni kell a zajszennyezéssel – ezért is telepítik azokat a lakott területektől messzebb. A környezetünkben sok olyan részlet található, melyről nem is sejtjük, hogy általa energiát nyerhetünk. Az emberiség energiaigénye pedig folyamatosan növekszik, így nem árt, ha minden ilyen lehetőséget számításba veszünk, mert bizony szükségünk lehet rájuk.

lead kép:lanota-latina.com

klímaáramemberenergiavároszaj