2021. december 2. csütörtök
Melinda, Vivien

Visszatértek a teknősök a megtisztított partra!

2019. március 22., 16:00
Visszatértek a teknősök a megtisztított partra!

Az ember szája mosolyra húzódik, amikor végre azt látja, van értelme a küzdelemnek, a természetnek csak egy kis segítség és odafigyelés kell, és meggyógyítja önmagát. Ez történt most is, Mumbai strandján is, ahova visszatért az élet.

Strandmentés

Ha néhány évvel ezelőtt valaki ellátogatott Mumbai strandjára, nem igazán az a látvány fogadta, amire számított. India csodálatos ország, telis-tele kulturális és természeti kincsekkel, na meg emberekkel. A lakosság 1 milliárd fő körüli, ami döbbenetesen nagy szám, ebből csak Mumbaiban 18 és fél millióan élnek. A strand azonban a turistákat is csalogatja, mind az országon belülről, mind a világ más tájairól. És az ember ritkán figyel környezetére, főleg akkor, ha éppen nyaral.

kép: thewire.in

Ennek következtében a strandot hatalmas mennyiségű szemét borította el. A kupacok, melyeket a hulladék alkotott, az 5 méteres magasságot is elérték, bűzzel és mocsokkal szennyezve a homokos partszakaszt. Ennek következtében pedig a teknősök is eltűntek, pedig vonulásuk útján a Mumbai-i strand fontos szerepet játszott, mivel a tojásrakás ezen a területen is rendszeres volt.

Önkéntesek egy csoportja azonban két teljes évet áldozva a projektre, megtisztította a strandot. A nyilvános WC-ket is kitakarították, a szemetet összeszedték és a környező folyótorkolatokból is kipucolták a hulladékokat. A part mentén pedig fákat ültettek, ami tovább emelte a fényét az amúgy is gyönyörű strandnak. Ennek köszönhetően ma már újra a homokban sétálhat, aki ide látogat.

80 teknős

A strandtisztítás nem csak a turistáknak kedvez, hanem a teknősöknek is, és a cél végső soron pontosan ez volt. A tiszta, homokos partra ugyanis szépen lassan visszatérnek a tojásrakó teknősök, így tavaly nyáron már 80 kis teknős bújhatott elő a homok alól, és kezdhette meg vándorlását a végtelen óceánban. Számuk pedig remélhetőleg egyre nőni fog, hiszen a környezetvédők nem csak takarítottak, hanem olyan rendszereket is kidolgoztak, melyekkel megakadályozzák, hogy és a turisták hulladékkal árasszák el a strandokat.

kép: reddit.com

Itt azonban még nincs vége. A szervezetek feltett szándéka az is, hogy mangrove erdőket telepítsenek, melyek a biológiai sokszínűséget is visszahozhatnák a területre, valamint a vizet is nagyon hatékonyan szűrnék. Vagyis mind a fürdőzni vágyók, mind a helyi lakosok, mind pedig a természet nagyon jól járna az erdők telepítésével.

lead kép: thetinywriter.org

Ezek is érdekelhetnek