Március 29. Péntek, Auguszta

Villámáradás Jágónak településen

Itthon
2023. május 05. 08:00
null

A május eleje kifejezetten csapadékosra sikerült mind idehaza, mind pedig Európa több pontján. Észak-Olaszországban kiterjedt áradásokat okoztak a viharfellegekből ömlő esőzések, de ennél jóval közelebb is okozott gondokat a víz.

Jágónakra például felhőszakadás zúdult május 3-án és ebben az esetben helyénvaló a kifejezés: mintha dézsából öntenék. A helyiek beszámolói szerint ugyanis több, mint 70 mm csapadék érkezett néhány óra leforgása alatt.

Ez természetesen villámáradások kialakulásához vezetett. A víz az utcákon és a házak mellett hömpölygött, nagy mennyiségű hordalékkal árasztva el az úttestet. Szerencsére áldozatai vagy komolyabb sérültjei nem voltak az eseményeknek.

Nem csak itt, az ország számos pontján okoztak kisebb – nagyobb gondokat a viharfellegek. Többnyire esővel találkozhattunk, de most is több területre érkezett kis szemű jég, bár szerencsére nem akkora mennyiségben, mint Oszkóra április végén.

A képek illusztrációk. Képek: shutterstock

lead kép: MTI

vízvillámárvízklímaesőáradáscsapadék