
A szélerÅ‘művek olcsóbban képesek előállÃtani az energiát, mint a napelemes rendszerek. Vagyis nem csoda, ha egyre erÅ‘teljesebben terjednek. És ha valamire van kereslet, akkor van keret a fejlesztésére is. ez igaz ebben az esetben is, és most egy generációs ugráshoz érkeztünk.
2030
A szakemberek úgy gondolták, 2030 ra jutunk el oda, hogy lényegi előrelépést élhessünk meg a szélerőművek terén. Most már biztos, hogy odáig nem kell várni, hiszen lényegesen előbb, akár 1-2 éven belül is meglesz az a bizonyos ugrás. Ennek oka két gigaprojekt finise, ami alapjaiban változtathat az energiatermelési módszereinken.
kép:planetsave.com
Az egyikük méreteivel tűnik ki a többi közül. A Haliade-X névre keresztelt monstrum 21-re már a gyártósoron lehet. Illetve épÃthetnek rá egy gyártósort, mivel a mostaniakon valószÃnűleg nemigen férne el. A 12 megawatt energiatermelésre (16 ezer háztartás szükséglete) képes gép tornya 260 méter magas, lapátjai pedig 107 méteresek. Ezek a méretek már annyira jelentÅ‘sek, hogy a légi közlekedési térképeken is jelölni kell Å‘ket. Persze offshore erÅ‘művekrÅ‘l van szó, hiszen ezekkel a méretekkel a szárazföldön nem is igazán lehetne helyük.
1 vihar, 50 év
Többször is olvashattunk, hogy a Nap által a Földre bocsátott energia milyen hatalmas. Egyetlen nap alatt be lehetne gyűjteni a világ egy éves energiaigényének megfelelő mennyiséget, ha a napelem technológia megfelelően fejlett lenne, és mindenhová kerülne belőle.
A szél erejét sem kell lebecsülni, hiszen egy tájfun olyan energiákat mozgat, melyeket, ha képesek vagyunk kinyerni, az 50 évnyi energiaigény kielégÃtésére elég. Ezt célozza a japán Atsushi Shimizu mely függÅ‘leges tengelyű, különleges szélturbinákat sorakoztat fel azért, hogy egy ilyen vihar erejét kinyerje. Az pedig külön jó hÃr, hogy Ãgy a pusztÃtó erejű szél is jelentÅ‘sen mérsékelhetÅ‘.
kép:erdekesvilag.hu
Ezeken kÃvül is vannak olyan projekt, melyek igazán kecsegtetÅ‘ek. Többek között a házi szélerÅ‘művek is rohamléptekkel fejlÅ‘dnek, és finiséhez közeledik az a projekt is, mely lebegÅ‘ szélerÅ‘művekben gondolkodik, melyek a magasabb régiók lényegesen erÅ‘sebb szeleit hasznosÃtanák.
Ugyanakkor még mindig van egy olyan gond, mely megoldásra vár, ez pedig a tárolás kérdése. Hiszen hiába termeljük meg előre ezt a döbbenetes mennyiségű energiát, ha nem vagyunk képesek eltárolni, és felhasználni. Szerencsére ezen a téren is igen nagy lépésekkel haladunk előre.
lead kép:fishfarmsupply.ca