Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

Velence így harcol az emelkedő tengerszint ellen

Érdekesség
2020. október 22. 08:00
null

Velence a víz városa. Különleges romantikájának azonban ára van, ami a klímakatasztrófa tükrében olyannyira megemelkedett, amit a helyiek már nem tudnak fizetni. Ha azt kérdezik, kik lesznek a nagy vesztesei a klímánk melegedésének, akkor Velence minden bizonnyal említésre kerül.

kép: bbc.com

Különlegessége sebezhetővé is teszi, hiszen az árapály tevékenység, illetve a fokozatosan emelkedő vízszint olyan nyomás alá helyezik a várost, amibe nemsokára beleroppan. Ezzel pedig a világ sokkal szegényebb lenne.

kép: Stefano Mazzola - Awakening - Getty Images

Mivel hiába állítjuk meg a klímakatasztrófát, egyes hatásainak gátat szabni már nem tudunk, így a tengerszint emelkedése soha el nem múló veszélyt generál a városnak. Amegoldásegy olyan projekt, melyet sok más régió is átvehet.

kép: researchgate.net

Mose, vagyis Mózes egy olyan árvízvédelmi rendszer, mely lehetővé teszi Velence védelmét úgy, hogy annak legvonzóbb jellegzetességét, vagyis a csatornákban hullámzó vizet nem veszi el. Eleddig kétszer került bevetésre, mivel a legutóbbi (tavaly novemberi), két halálos áldozatot követelő, és 1 milliárd eurós kárral járó áradás után helyezték üzembe.

kép: Marco Panzetti

Most egy 140 centiméteres dagály miatt kellett Mózes segítségét igénybe venni, és remekül teljesített, újra (először egy 120 centis dagály okán lépett működésbe a rendszer). A városban a víz szinte csupán 50-60 centiméterrel emelkedett meg, mely még a kezelhető tartományban marad, így sem az emberéletek, sem pedig a milliárdos károk nem homályosítják el a történelmi jelentőségű város szépségét.

lead kép: By Magistrato alle Acque di Venezia - Consorzio Venezia Nuova wikipedia

vízesőVelenceáradásdagályélet