2022. október 3. hétfő
Helga

Van remény: az élet visszatér, ha a rend helyreáll

2019. január 2., 12:00
Van remény: az élet visszatér, ha a rend helyreáll

A környezeti hatások sajnos erősen érintenek minket:  rossz a levegő minősége, szmog, kosz van jelen, ráadásul hatalmas  hulladékhegyek keletkeznek folyamatosan. Ezeket azonban jórészt magunknak köszönhetjük. Sajnos azonban a környezeti hatások nem csak minket, az állatvilágot is érintik, mint ahogyan azt Hollandia erősen tapasztalhatta.

Markermeer

A Markermeer tó egy 700 négyzetkilométeres tó, melynek gazdag növény-és állatvilága volt.-egészen addig, míg a környezeti hatások következtében a víz zavarossá nem vált. A benne lévő üledék miatt eltűntek a halak és a puhatestűek, így búcsút inthettek a madaraknak is. A tó egy áldozat, amit megpróbáltak megmenteni, méghozzá igen tekintélyes összegből.

kép: rootsmagazine.nl

A holland Natuurmonumenten természetvédelmi szervezet 60 millió eurós összeggel – melynek nagy része magánfelajánlás volt – Európa legnagyobb vadvilág visszatelepítési programját hajtotta végre. Az összeg ugyan hatalmas, de a projekt láthatóan sikeres, vagyis minden egyes eurót megért a kezdeményezés!

Hogyan?

A tóban 5 mesterséges szigetet alakítottak ki, melyhez egy új módszert és speciális üledéktípust is használtak. A legnagyobb szigeten 3 madárles, 12 kilométer gyaloghíd, valamint a sziget gondnokának háza található. Ez a sziget természetesen látogatható is, de a többi négy egyáltalán nem. Azokat kifejezetten az állatok számára tartják fent, hogy visszatérésük, szaporodásuk, letelepedésük nyugodt lehessen.

kép: dailymail.co.uk

Hatalmas munka áll a hollandok mögött, de megérte a fáradság, hiszen a 700 négyzetkilométernyi szigetvilág robbanásszerű fejlődést mutat. A vízben rengeteg a plankton, ami nagy mennyiségű táplálékot jelent, így nem csak a halak, hanem a madarak is visszatértek a területre. A szakértők nemrégiben 127 növényfajt számoltak össze, így a fajmentés és visszatelepítés mindenképpen sikeresnek mondható.

A lehetőség így most már adott, sőt, a hollandok már receptet is szolgáltattak ahhoz, hogy lehet különleges területeken visszatelepíteni az eredeti élőlényeket. Ha az alapokat rendbe tesszük, és ezt valóban jól csináljuk, akkor a folyamat gyorsuló tempóban, önmagától is működik. Csak el kell kezdeni, semmi több.

lead kép: citylab.com

Ezek is érdekelhetnek