Április 19. Péntek, Emma

Vadvirágos Budapestet! A kezdeményezés sikeres és folytatódik!

Itthon
2022. május 23. 14:00
null

A városok zöldítése nem kifejezetten és kizárólag az erdősítéssel, a faültetésekkel valósítható meg. Igaz, a másik, kifejezetten hatékony módszerhez kell, hogy az emberek elengedjék a mérőszalaggal és vonalzóval tervezett gyepfelületekhez való ragaszkodásukat.

Ezek ugyanis olyan messze állnak a természetestől, amennyire csak lehet. A rendszeresen kaszált és nyírt területeken ugyanis a növényeknek nincsen idejük virágot bontani, magot nevelni. Ez azt eredményezi, hogy jelentősen csökken a biodiverzitás, mind a növények, mind pedig a rovarok - köztük a beporzók - oldaláról. Budapest azonban csatlakozott ahhoz a számtalan nagyvároshoz, ahol ezen a gyakorlaton igyekeznek változtatni.

Tavaly óta a városvezetés a hatmillió négyzetméternyi kaszált gyep 4,5%-át másképpen kezeli. Az éves 8-10 kaszálás helyett csak évente 1-2 alkalommal kaszálják az érintett területeket, ami miatt az itt élő növények képesek virágot bontani és magot nevelni. A kezdeményezés sikeres, ezért folytatják is, hiszen több területen védett, honos fajok is megjelentek, ami kifejezetten nagy öröm, arról nem is beszélve, hogy a beporzó rovarok száma 2,5-szerese a kaszált területeken élőkének, valamint növekszik fajgazdagságuk is.

A méhlegelők kifejlődése, az egyre több virágzó növény megjelenése persze nem megy egyik pillanatról a másikra. Ahhoz, hogy a gaznak tűnő növényrengetegben egyre több legyen a pipacs, a szarkaláb, a budai imola és a hasonlóan kellemes látványt nyújtó növények, időre van szükség, de évről-évre egyre csodálatosabb képet mutatnak a kevésbé erősen karbantartott területek. A levegő tisztításában és a hősziget-hatás csökkentésében betöltött szerepük is jelentősen megugrik.

Sokan éppen a gazok miatt nem szeretik ezeket a területeket. A parlagfű - ahogyan azt neve is mutatja parlagon hagyott területeken jelenik meg legtöbbször - ilyen helyeken nem jellemző, és a toklász (az egérárpa megszáradt kalásza) is csak egyetlen területen jelent meg, mivel ez a növény a rossz állapotú területek virága. Ahol megjelent, ott a Főkert le is kaszálta, hogy ne okozzon problémákat.

képek és lead kép: shutterstock

virágvadvirágBudapestméhvárosméhlegelő