Március 29. Péntek, Auguszta

Ütés és vízálló, környezetbarát gyapjú csomagolás

Zöld zóna
2020. július 05. 08:00
null

Egy újabb nagyon ígéretes csomagolási eljárás léphet a piacra, köszönhetően annak, hogy az azt birtokló észt startup megnyerte az EITInnoEnergyPowerUp! nevű nemzetközi versenyt, így esélyt kap az üzletfejlesztésre és a külföldi terjeszkedésre.

Woola

AWoolanévre keresztelt vállalkozás arra törekszik, hogy a műanyag csomagolásokhelyett olyan alternatívát nyújtson, mely nem drágább, nem környezetszennyező, és persze tartósságban is felveszi a versenyt a műanyagokkal, azzal a különbséggel, hogytermészetesenlebomlik.

kép: woola.xyz

A cég azonban nem abioműanyagokirányába lépked, hiszen nagyon sok esetben láthattuk már, hogy ez az irány zsákutca, hiába az erőfeszítések, a komposztálás csak ipari körülmények közt lehetséges, vagyis az újrahasznosítás körülményes és drága. A megoldás tehát az olyan anyagokban rejlik, melyeket “el lehet dobni” és azok lebomlanak a természetben, maguktól, bárminemű segítség nélkül.

Gyapjú

A cég amegoldásta gyapjúban látta, és igazuk volt, legalábbis az innovációs verseny zsűrije szerint.Elsőrearra gondolnánk, hogy ez nem éppen olcsó megoldás, hiszen egy gyapjú pulóver ára igencsak borsos lehet. Ebben ugyan igazunk van, de azt csak kevesen tudják, hogy a gyapjú minősége sok esetben nem megfelelő ahhoz, hogyabbólfonalkészülhessen. Ez a megtermelt gyapjú 90%-át érinti. Igen, ennyi az a mennyiség, mely egyszerűenkidobásrakerül, legalábbis az észteknél aWoolaszerint.

kép: woola.xyz

Ezt használja alapanyag gyanánt a cég, mely anyag a kezelés után nem csak tartós és ütésálló lesz, hanem a hőszigetelő és vízálló is, vagyis tökéletesen alkalmas a csomagolásra. Ráadásul környezetbarát, hiszen a gyapjú magától is remekül lebomlik a természetben, egyetlen molekulányi műanyagot sem tartalmaz.

A Földnek tehát jó, de mi a helyzet az állatokkal? Nos, a juhok nyírása nemkikerülhető, az nem tesz nekik rosszat. Sőt, ha nem teszik meg minden évben, az egészségügyi gondokat okoz az állatoknak. A cég pedig egyetlen juhot sem tenyészt, sőt, ígéretet tettek arra is, hogy nem is fognak. Ezzel pedig a többlet károsanyag-kibocsátás réme sem lebeg a világ felett, ha a gyapjú csomagolás mellett teszi le a voksát.

lead kép: woola.xyz

klímagyapjúkörnyezetFöldembercsomagolás