Április 19. Péntek, Emma

Űrhurrikánt figyeltek meg az Északi-sark felett

Világidőjárás
2021. március 06. 14:00
null

Az Északi-sark felett alacsony geomágneses aktivitás mutatkozott a napokban. Ebben nincsen elsőre semmi érdekes, de kínai tudósoknak sikerült megfigyelniük egy ilyen körülmények közt kialakuló űrhurrikánt.

A hurrikánok alapvetően a Föld felszínéhez közel alakulnak ki, levegő és víz alkotja őket. Ennek köszönhető, hogy pusztítóerejűszéllel és igen heves esőzésekkel támadnak a szárazföldekre.

kép: Zhang Qinghe

Az űrhurrikán még a Föld légkörén belül alakul ki – hiszen másképpen nem is valósulhatna meg -, de plazma és ionok alkotják. Alapvető tulajdonságaiban megegyezik a hurrikánokkal, elképesztő mennyiségű energiát szabadít fel, de a csapadékhoz semmi köze. A jelenség mintegy 8 órán keresztül létezett, majd eloszlott.

A tudósok azt is megállapították, hogy az űrvihar minden olyan bolygón vagy holdon előfordulhat, ahol található plazma, és rendelkeznek mágneses mezővel. Ez a kettő pedig igencsak jellemző a világűr nagyobb égitestjei körül, vagyis ez elméletileg egy gyakori jelenség kell legyen a világegyetemben. Bár a tudósok sejtették egy ideje, hogy léteznie kell hasonló viharoknak, bizonyítani egyelőre nem sikerült egészen eddig a pillanatig.

kép: blogs.nasa.gov

Hogy az űrvihar pontosan hogyan befolyásolja a Földön működő időjárási ésegyéb rendszereket, azt egyelőre nem lehet tudni, de most, hogy a megfigyelésekkel bizonyítást nyert a jelenség léte, sokkal alaposabban is vizsgálni lehet, így valószínűleg gyorsan és sokat kiderítenek majd róla a szakemberek.

kép: onenewspage.com

lead kép: foxnews.com

viharűrhurrikánsarkkörionszél