Április 19. Péntek, Emma

Ujabb ciklon hazánkban - újabb havazással számolhatunk

Itthon
2022. november 22. 08:00
null

Kár lenne azzal vigasztalni magunkat, hogy a hétfő, mely az első adventi vasárnaphoz vezet majd csodaszépen indult. Nem indult úgy, hiszen a legtöbb helyen köd volt, hideg, és az utak, járdák is síkosak voltak, mivel a miazma rádermedt a felületükre.

Azonban kedden megváltozik a helyzet. Sajnos túl sok jóra nem lehet számítani, hiszen felélénkül a szél, és újabb mediterrán ciklon érkezik hazánkba, ami azt eredményezi, hogy bizony csapadékkal a következő napokban is bőven lehet majd számolni.

Ez a mennyiségekben is meg fog mutatkozni. A ciklon kedden érkezik, csütörtökön távozik, és összességében sok helyen akár 60mm csapadékot is hagyhat maga után. Északkeleten és keleten lesz a legkevesebb az eső, a nyugati határhoz közel pedig a legtöbb.

Öröm az ürömben, hogy ez a ciklon is hozhat havazást, a Bakonyban és az Alpokalján lehet készülni ilyesmire. Máshol azonban marad az eső, a hideg, és a szél, amitől az egész időjárás még kellemetlenebbé válik.

képek és lead kép: shutterstock

esőcikloncsapadékhavazás