Április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma

Új, jelentősen hatékonyabb módszer a CO2 leválasztására

Éghajlat
2023. március 13. 08:00
null

A CO2 kibocsátás csökkentése mellett tette le a világ a voksát. Ehhez igazodva igyekeznek az országok korlátozni bizonyos tevékenységeket, ez az oka annak, hogy a CO2 kvóták piaca hatalmas üzletté dúsult. Ugyanakkor a tudományos világ más megoldásokat is ismer.

Ezek közt az egyik leginkább biztató a CO2 légkörből való leválasztása. Ez a technológia ma is él, használják, de természetesen folyamatosan fejlesztik is. Most egy új lehetőség adódott, mely jó néhány ponton ad lökést ennek az eljárásnak.

Nem új technológiáról van szó, inkább továbbgondolásról, a piaci igényekhez igazításról. Az eddigi módszerekkel ugyanis az a baj, hogy bár a CO2 a felmelegedés indikátora, a levegőben nincs jelen olyan koncentrációban, hogy azt könnyen ki lehetne nyerni onnan. Ehhez hatalmas berendezésekre és jelentős mennyiségű energiára van szükség, ami azt is jelenti, hogy a mostani eljárásokkal a CO2 kivonása jelentős költségekkel jár.

Az új módszer azonban már meglévő anyagokkal dolgozik, melyeket most is lehet kereskedelmi forgalomban kapni (gyanták és egyéb vegyi anyagok). Ezek bevonásával az eljárás nem csak sokkal olcsóbbá válik, hanem háromszor annyi CO2 megkötését teszi lehetővé, mint eddig. Külön jó dolog, hogy a szén-dioxidot a leválasztás után sem “engedték el” a tudósok. A folyamat végén a kinyert CO2-őt szódabikarbónává alakítják, melynek felhasználási lehetőségei igen szélesek, a fejlődő országok számára is kifejezetten hasznos, ráadásul könnyen tárolható - mindezek pedig a leválasztási költségeket jelentősen csökkentik.

A technológia bár biztató, sok tudós mégsem ért egyet vele. Nem azzal van a gond, hogy hogyan, és hogy milyen anyagokat használ a rendszer, hanem magával a leválasztás lehetőségével. A klímakutatók egy része ugyanis attól tart, hogy az ilyen technológiák fejlődése gátat vet a kibocsátáscsökkentésnek, ami hatalmas hiba lenne! A cél mindenképpen a növényzet arányának jelentős növelése, miközben az emberiség károsanyag-kibocsátását a lehetőségekhez képest minimalizálni kell. Ebben partner, de semmiképp sem alternatív lehetőség a CO” leválasztása, és ezt a nagy szennyező vállalatoknak sem szabad elfelejteni!

képek és lead kép: shutterstock

légkörklímaleválasztásfejlesztéslehetőségCO2