2023. június 3. szombat
Klotild

Tűzgyújtási tilalom Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében

2023. március 24., 08:00
Tűzgyújtási tilalom Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében

Nincs elég csapadék, vagyis a növényzet száraz, könnyen kap lángra. Ennek megfelelően Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Nébih tűzgyújtási tilalmat vezetett be, mely természetesen kiterjed a kerti zöldhulladék égetésére is. 

A tűzgyújtási tilalomra azért volt szükség, mert bár a kerten belül rakott tüzeket jellemzően jól lehet kontrollálni, mégis, a hazai természetet érintő tűzesetek bizony 99%-ban emberi mulasztás következtében alakulnak ki, és ebben bőven benne van a kertekből átterjedő tűz is. 

 

A kerti hulladék égetése egyébként is tilos, ez alól csak az önkormányzat által meghirdetett égetési időszakok képezhetnek kivételt. Bár jó lenne, ha ilyesmivel nem próbálkoznánk, a beteg növényi részeken kívül ugyanis szinte minden más komposztálható. 

A tűzgyújtási tilalom érinti az erdőségek és fásítások 200 méteres környezetét, a szabadtéri, kijelölt tűzrakó helyeket, a vasúti és közúti fásításokat is. Ezen kívül tilos a parlag és gazégetés is, mivel igen komoly problémák adódhatnak belőle! 

képek és lead kép: shutterstock

Ezek is érdekelhetnek