December 21. Szombat, Bodomér, Bodomér, Témisz, Témisz

Trump és Putyin lesöprik az ENSZ kezdeményezését

null

Az ENSZ folyamatosan azon dolgozik, hogy megismertesse a világot azzal a problémával, melyet mindannyian érzünk: a klímaváltozással. Legutóbbi tanulmányuk apokaliptikus jövőképet festett: 12 évünk marad a cselekvésre, utána már tehetetlenek leszünk. Trum és Putyin pedig cselekszik.

Katowice

A klímacsúcson természetesen a fő téma az ENSZ tanulmánya volt. Az EU, a fejlődő országok, valamit Dél – Amerika és szinte minden résztvevő egyetértett abban, hogy drasztikus lépések kellenek. Ez persze erősen érintené az olaj és fosszilis energiahordozók iparát, hiszen kárukra kell a lépéseket megtenni, ha életben akarunk maradni. A dokumentumot azonban nem sikerült elfogadni, vagyis a drasztikus lépések minden bizonnyal elmaradnak.

kép:pestisracok.hu

A klímavédelem leghangosabb ellenzője Szaud-Arábia, hiszen olajnagyhatalom, így az intézkedések mind hatalmi, mind gazdasági helyzetét erősen érintenék (főleg hogy az olaj jelentős része az uralkodó család kezében van). Támogatókat keveset talál, a kérdésekben Kuvait áll ki a királyság mellett, így azonban rendszerint nem képviselnek akkora ellenállást, mely számottevően befolyásolhatná az ügyek elfogadását. Most azonban fordult a kocka, mivel a monarchia és Kuvait mellett most megjelent az USA és Oroszország is.

Passzívból aktív?

Trump és Putyin ezzel a döntéssel nem csak a klímaváltozást tagadók élére álltak, hanem lehetetlenné tették az ENSZ jelentésének elfogadását, így az abban foglalt lépések nem kötelező érvényűek. Ennek oka pedig egészen egyértelmű: az olaj és fosszilis energiahordozók lobbija. Persze nem kell felmenteni a G20 országok többi tagját sem, hiszen bár elkötelezett hívei a klímavédelemnek, ennek ellenére döbbenetes összegeket pumpálnak a környezetszennyező iparágakba, és rekord magas az idei szén-dioxid kibocsátásuk is.

kép:theepochtimes.com

Az események ráadásul elővetítik azt is, amitől a tudósok a leginkább félnek: a passzív klímaváltozást tagadó csoportok ezek után aktívak lesznek, és aláássák az intézkedéseket, sőt, tesznek azért, hogy a szén-dioxid helyzet romoljon. Ezt mutatja az is, hogy Trump kész eltörölni az USA területén élő korlátozást, mely az új szénerőművek nyitását tiltja.

Hiába az ellenállás, akár passzív, akár aktív formában, a tudománnyalés főleg a termodinamika törvényeivel nem igazán lehet vitatkozni. Lehetőség van arra, hogy homokba dugjuk a fejünket, de nagy valószínűséggel rövid időn belül nem csak a fejünk lesz a föld alatt, hanem minden egyes részünk.

lead kép: time.com

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!