Április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma

Tornádó volt Debrecenben!

Itthon
2019. május 30. 12:00
null

A tegnapi viharnak olyan következménye is volt, ami azért minimum ijesztő. Debrecenben ugyanis tornádó volt.


Ez persze elméletben nem olyan meglepő, hiszen hazánkban is ki tudnak alakulni ilyen szélviharok, de azért azok erőssége meg sem közelíti az USA területén tombolókat. Ennek oka, hogy hazánkban a Kárpátok, illetve az Alpok nem teszik lehetővé a szelek akadálytalan áramlását, így az igazán erős tornádók kifejezetten ritkán jelentkezhetnek.

Ez a mostani az első alkalom idén, hogy tornádó alakul ki, de a vihar ezen kívül több tubát, vagyis földet nem érő tölcsért is létrehozott.

kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Hazai viszonylatban a tornádók nemmeglepőek, de ahogyan azt említettük, rendszerint nem nagyok. Már az EF2-es erősség is igen ritka, az ennél nagyobbak pedig elvétve fordulnak elő. A legnagyobb regisztrált tornádó hazánkban 1924 június 13-án Biatorbágy és Vác között ért földet, és EF5-ös erősséggel tombolt, vagyis a széllökések ereje meghaladta a 370 kilométer/órát is!

lead kép: youtube.com

viharDebrecentubatornádóemberszél