Április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma

Törmelékáradatot hozott a heves esőzés egy portugál településre

Világidőjárás
2022. szeptember 20. 14:00
null

Portugália is a heves esőzésekkel küszködik. Az ilyen esőzések a hegyek lábánál elhelyezkedő települések számára rosszabbak, hiszen a meredek lejtőkön lezúduló vízmennyiséggel, és annak rombolásával is számolni kell.

kép: portugal.postsen.com

Így járt Guarda körzet Manteigas települése is, ahova azonban nem csak a víz érkezett meg. A terület a Serra da Estrela hegység lábánál fekszik. A hegységben pedig a nyár folyamán kiterjedt erdőtüzek pusztítottak, akkorák, hogy vészhelyzet kihirdetésére is szükség volt.

A hegy felperzselt sebeire érkező csapadék kimosott onnan szinte mindent, és Manteigas nyakába zúdította. Az áradattal kifejezetten nagy mennyiségű törmelék érkezett, kidőlt, félig elégett fák, sár és egyéb anyagok. Az áradat ereje pedig elképesztő rombolást végzett.

Számos járművet ragadott magával a víz, a törmelék pedig a házakat sem kímélte. Ezek ellenére hatalmas szerencsére nem tudnak a helyi hatóságok halálos áldozatokról, sőt, sérültekről sem érkeztek hírek.

képek és lead kép: Presidente da Câmara Municipal de Manteigas

erdővízesőPortugáliacsapadékélet