2023. szeptember 23. szombat
Tekla

Tombol az indián nyár a hidegfront ellenére is

2023. szeptember 19., 08:00
Tombol az indián nyár a hidegfront ellenére is

Tombol a szeptemberi nyár, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor a vénasszonyok nyara/indián nyár. A 30°C körüli maximumok sétára csábítanak, igaz, a vizek a mártózáshoz azért már hidegek, és a hajnalokon is elfér egy pulóver. 

Azonban kedden egy hidegfront zakatol fölénk, és... És az égvilágon semmit sem fog csinálni. Mivel már hétfőn is több felé előfordultak záporok és zivatarok, a fronttal érkező esők nem lesznek meglepőek, nem érezzük újdonságnak, és ugyancsak elszórtan lehet rájuk számítani. 

 

A hőmérséklet sem esik vissza, hiszen tegnap 25-32°C közötti értékeket mérhettünk, ma ez 24-29°C körül lesz, vagyis érdemi különbség nincsen. Sőt, még holnap sem igazán kell változásra számítani, valamivel kevesebb felhő mellett hasonló maximumokat mérhetünk. 

A hét vége felé a 30°C feletti értékek is visszatérnek, a záporok valószínűsége is lecsökken, azaz igazi, hamisítatlan indián nyárban lehet részünk, amit érdemes kihasználni, mert már nem sokáig élvezhetjük ezt a nyári meleget. 

képek és lead kép: shutterstock

Ezek is érdekelhetnek