Március 29. Péntek, Auguszta

Több, mint 140 halálos áldozata van a földcsuszamlásoknak a Kongói Demoktarikus Köztársaság fővárosában

Világidőjárás
2022. december 20. 11:00
null

A Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosa, Kinshasa egy 15 milliós metropolisz, annak minden megszokott jellegzetességével, így természetesen a szegénynegyedekkel és a veszélyes épületekkel együtt.

A főváros épületeinek egy jelentős hányada épült olyan területekre, ahol sajnos a földcsuszamlások kialakulásának esélye igen magas. Ez pedig a mostani helyzetben, a heves esőzéseket követő kiterjedt áradásokban halálos veszélynek bizonyult.

A várost valaha sújtó egyik leghatalmasabb áradás alakult ki december 13-án, aminek következtében széles körben alakultak ki földcsuszamlások is, melyek az eddigi adatok alapján összesen 141 halálos áldozatot követeltek. A mentőalakulatok folyamatosan dolgoznak a helyszínen, így ez a szám sajnos akár még nagy mértékben is emelkedhet.

Közel 39 000 épületet öntött el a víz, valamint 280 ház összedőlt az áradások hatására. Ezen kívül az ország egyik legfontosabb autópályája, a Kinshasát Matadi fő tengeri kikötőjével összekötő N1-es egy szakaszon egyszerűen összeomlott, helyén pusztán egy tátongó lyuk maradt.

képek és lead kép: Government of Democratic Republic of the Congo

vízesőföldcsuszamlásembercsapadékhalálélet