2022. október 2. vasárnap
Petra

Tisztázzuk: melyik karácsonyfa környezetkímélő?

2018. december 14., 12:00
Tisztázzuk: melyik karácsonyfa környezetkímélő?

Évről-évre előjön a probléma, és egymásnak feszül a két tábor. A kérdés most is ugyan az: melyik a környezetbarát megoldás: a vágott fenyő vagy a műfenyő? A válasz azonban nem olyan egyszerű.

Vágott fenyő

Azok, akik elkötelezett hívei a vágott verziónak rendszerint azzal érvelnek, hogy az illatot semmivel nem lehet pótolni. Ez ugyan nem igaz, hiszen illatmécsessel, párologtatóval az illat is előállítható, de tény, a kettő között azért van némi eltérés. A vágott fenyő mellett szól az is, hogy jó esetben kifejezetten fenyőültetvényről származik, vagyis hasonló, mint a vágott virág.

kép: tree-city.net

Ellene azonban fel lehet hozni érvként, hogy csak hasonló, mint a vágott virág, hiszen egy átlagos méretű fenyő, míg eléri a kívánt hosszt, akár 10-12 évig is várakozik az ültetvényen. Ez azonban még jó hír is, hiszen addig is megköti a szén-dioxidot, és termeli az oxigént. A vágott fenyő jól hasznosítható karácsony után is, tüzelőanyag gyanánt. A tűlevelek nehezen komposztálhatóak, de a talajt savanyítják, így ha például a magnólia alá halmozzuk, azzal segíthetjük annak növekedését.

Műfenyő

Azok, akik a műfenyő mellett teszik le a voksukat, azzal érvelnek, hogy így nem kell minden évben miattuk kivágni egy fát. Egy műfenyő akár 10-15 évig is mutatós, tartós, és egyetlen növénynek sem kell meghalnia miatta.

Azonban azzal számolni kell, hogy ezek a fenyők műanyagból, jellemzően polivinilkloridból (PVC) készülnek. Gyártásuk során többek között dioxin vagy hidrogén-klorid is felszabadul, vagyis környezetszennyezőek. Emellett a legtöbb esetben Kínából érkeznek, így a szállításuk is környezetterheléssel jár. összességében nagyjából annyival, amit 10-15 fenyő képes kompenzálni.

kép: xmastree.com.au

Környezetbarát megoldás

A két tételt összehasonlítva azt láthatjuk, hogy nagyjából azonos hatással rendelkeznek, vagyis a szakértők szerint egyik sem igazán jobb a másiknál. Hogy akkor mi lehet környezetbarát megoldás?

Egyrészt mindenképpen a cserepes fenyő, mely karácsony után a kertben, vagy a közeli fenyőerdőben kap helyet. Másrészt az alternatív megoldások, melyek azonban kisgyerekes családokban nem igazán működőképesek. Működőképes lehet az is, ha fenyőágakat használunk, nem egy egész fenyőt, így maga a fa életben marad, de sajnos ez sem adja ugyan azt az élményt.

Az igazán környezetbarát megoldás drágább ugyan, de így a karácsony nem csak nekünk, hanem a természetnek is ajándék lehet, hiszen ha mindenki így tenne, akkor csak hazánkban néhány millió fenyővel gyarapodna a faállomány minden karácsony után.

lead kép: myjewishlearning.com

Ezek is érdekelhetnek