Április 17. Szerda, Rudolf

Természetes védelem az árvíz ellen?

Érdekesség
2018. szeptember 23. 15:25
null

Szereti a városi fákat? Kár, hogy kevés van belőlük, mert hűvöset adnak, tisztítják a levegőt, és még az árvíz ellen is védelmet nyújtanak!

Városi gondok, természetes megoldások

A városok felépítésénél eredetileg sok fát terveznek bele az emberek, legalábbis képzeletben, azután, ha kell a terület, akkor először a zöld területekhez nyúlnak, így a parkok, pihenőterek egyre kisebbek lesznek. Azután a magányosan álló fák is bevégzik, hiszen kell a parkoló, egy újabb autósáv, fejlődünk, kell a hely.

(Kép: citylimits.org)

De egy városnak nem csak fejlődnie kell, gondokkal is szembe néz. Ilyen az árvíz is, ami igen sok nagyvárost érint. Az árvíz ellen gátrendszerekkel, vízelvezetőkkel próbálunk védekezni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Susannah Burley, a várostervezéssel foglalkozó SOUL NOLAalapítója elmondta, hogy a megoldást a fák jelentik. Véleménye szerint ugyanis a megfelelő mennyiségű fa képes tehermentesíteni a vízelvezetőket és gátakat, ezzel pedig jelentősen javítani az árvizek okozta helyzeten.

Mit tehetnek a fák?

A fák, illetve a kisebb, erdős sávok jelentős mennyiségű vizet képesek elnyelni. Ez különösen igaz abban az esetben, ha olyan fajokkal számolunk, melyek vízigénye nagy. Az áradás idején a víz egy része így elnyelődik, míg a többit elvezetik, vagy gátakkal megtartják. Ezzel pedig nem csak hatalmas összegeket lehet megspórolni, hanem a városi emberek mindennapjait is kellemesebbé lehet tenni.

(kép: ecolounge.hu)

A zöldterületek, az ott tartózkodás csökkenti a stresszt, segíti az ellazulást, és a jó közérzetet. Ezen felül a fák árnyékot adnak, megkötik a port, javítják a levegő minőségét, vagyis ha igazán élhető várost akarunk, akkor annyi fát kellene belezsúfolni, amennyit csak lehet.

Valószínűleg ezért sem meglepő, hogy egyre több helyen figyelnek erre az „apróságra” is, építenek olyan házakat, melynek a teteje kert, vagy olyan felhőkarcolókat, melyek maguk is vertikális erdők. A fák jelentik a védelmet, és az élhető életet minden város számára!

árvízfaváros