Április 16. Kedd, Csongor

Tényleg olyan jó a Tesla - és az elektromos autók -, vagy ez csak porhintés? (második rész)

e-tech
2021. január 17. 08:00
null

A cikk első részében megkezdtük az összehasonlítást több szempont alapján a hagyományos autógyártókkal. A mostani részben elérkeztünk az egyik legfontosabb részhez, az akkumulátorok kérdéséhez, hiszen az elektromos autók esetében ez az egyik legszennyezőbb részlet, éppen ezért ez az achilles-sarka is a rendszernek.

Akksi

Az akkumulátorok kérdése is érdekes. A technológia velejárója az a hulladék, mely sajnos erősen mérgező is lehet. Ez az oka annak, hogy a Tesla elképesztő összegeket öl a kobaltmentes akkumulátorok kidolgozásába, és jelenleg is az energiatárolóik 90%-ban újrahasznosíthatóak. Sőt, egy autóban eltöltött teljes élettartam után is használhatóak energiatárolásra még 20 évig, hatékonyan, emellett pedig a felújításuk is megoldott, ami külön jó hír.

kép: ilgiornaledellestartup.com

A hulladék szempontjából is előnyben vannak az elektromos járművek. Az alkatrészeik cseréje ugyanis nem esedékes olyan sűrűn, mint a belső égésű társaiknál. Tulajdonképpen kicsit eltúlozva egy Tesla élettartama mindent összevetve kétszer olyan hosszú, mint egy belső égésű motorral hajtott autóé. Ebből következik, hogy hulladékból fele annyit termel csak.

Összesítés

A Tesla sem váltja meg a világot, és bizony komoly hiányosságokat kell még orvosolnia. Összességében azonban már most is fenntarthatóbb rendszert kínál, mint a hagyományos megoldások, még akkor is, ha sok dolog igaz azok közül, amivel támadni szokták az elektromos autókat.

kép: Getty

Az irány, amit a Tesla is képvisel egy olyan lehetőség, ami jobb, mint a mostani, de ez persze nem azt jelenti, hogy ez az egyetlen lehetőség. Az elektromos hajtás mellett a hidrogénben is elképesztő lehetőségek rejlenek, sőt, sok ponton hatékonyabb is lehet, mint a mostani innovációk. A szemlélet az, amit a Tesla is átformál, és ez az igazi ereje, ettől válik tényleg jobbá, mint a belső égésű motorok, vagyis ma már elmondható, hogy rövidebb és hosszabb távon iskörnyezetbarátabbmegoldás a Tesla, mint a belső égésű motorral szerelt autók.

lead kép: electrek.co

autóelektromosFöldemberenergiaTesla