Április 16. Kedd, Csongor

Szenegált elmossa az eső

Világidőjárás
2019. október 08. 12:00
null

Szenegál az elmúlt 20 napban komoly esőzésekkel nézett szembe. A nagy mennyiségű csapadékpedig olyan áradásokhoz vezetett, melyek sajnos sebesülteket és halottakat is hagytak maguk után.

kép:floodlist.com

Jelenleg mintegy 49 sérültről és 6 halottról szólnak a jelentések. A halottak közül 4-en villámcsapás áldozataivá váltak, míg ketten megfulladtak az áradásban. A víz miatt az otthonát 4500 embernek kellett elhagynia, de a víz közvetlenül mintegy 9000 embert érint.

kép:floodlist.com

Az anyagi károk isjelentősek. A területen mintegy 500 ház sérült jelentősen, vagyis az érintett emberek otthonának a fele. Emellett a mezőgazdaság is jelentős károkat szenvedett, így sajnos lehet számítani arra is, hogy élelmezési válsággal kerül szembe az ország.

kép:watchers.news

Jelenleg a károsultakat iskolákban, táborokban helyezték el, ahol azonban az elemi szükségleteiket sem tudják tökéletesen kielégíteni. Ez azt jelenti, hogy hatalmas problémát jelent a tiszta vízhez való hozzájutás, illetve a szennyvíz kezelése. Ezek pedig magukkal hozzák az olyan kórokozók elszaporodását is, melyek a vízhez kötődnek, mint a malária, vagy adermatitis.

lead kép:greenclimate.fund
vízklímaesőemberhalálélet