Április 19. Péntek, Emma

Svájcnak nem kell az atom - vagy inkább mégis?

Zöld zóna
2022. szeptember 04. 14:00
null

Az ukrán - orosz háború mindenképpen a tisztább energiák irányába tereli a világot, még akkor is, ha néhány területen a szénnek igyekeznek nagyobb hangsúlyt szerezni. A földgáz környezetbarátnak minősítése is csak politikai szükségszerűség volt, most azonban az áramtermelés fokozása lesz a megoldás, lehetőleg fenntartható módon.

Ez többségében a megújulók részarányának fokozásával érhető el, de tény, hogy most az atomenergia is lényegesen nagyobb elfogadottságnak örvend, dacára annak, hogy melléktermékei tulajdonképpen szinte minden élő organizmusra nézve halálosak több ezer éven keresztül.

Svájc sincs ezzel másképpen, legalábbis több politikus is igyekszik népszavazást kezdeményezni arról a döntésről, mely még a fukusimai atomerőmű balesete után született, és amelyben Svájc 5 atomerőművének fokozatos leállításáról döntöttek az emberek.

A probléma azonban az - legalábbis az atom mellett lobbizók szerint – hogy a nukleáris energia nélkül az áramtermelés nem tartható fenn, vagyis az országban energiabizonytalanság ütné fel a fejét, ezt pedig nem szabad megengedni.

képek és lead kép: shutterstock

klímaatomtiszta energiaenergiaSvájc