2022. december 8. csütörtök
Mária

Sokkal nagyobb gondot okoz a szemét a klímának, mint azt eddig gondolták

2022. augusztus 31., 11:00
Sokkal nagyobb gondot okoz a szemét a klímának, mint azt eddig gondolták

A klímakatasztrófával kapcsolatosan néha - igazából egyre többször - előkerül a hulladék is. A műanyagok jelentette szennyezés mellett az élelmiszer pazarlásra és a fogyasztói társadalom bevett szokásainak romboló hatására igyekszünk rámutatni a hulladék kapcsán, holott más, ennél is komolyabb és veszélyesebb dolgokat rejt. 

A világ szeméttermelése elképesztő méreteket ölt, és az újrahasznosítás, sőt, a hulladékégetés sem olyan ütemű, hogy ne nőnének gombamód a nyílt színi hulladéklerakók szerte a bolygón. Ezek a lerakók azonban metánt termelnek, ami ugyan nem újdonság, ám a termelés mértéke nem akkora, mint eddig hittük. 

 

A Nature és a Sience Advances  magazinokban jelent meg az a tanulmány, mely négy nagyváros (Buenos Aires, Delhi, Mumbai, Lahore) szeméttelepeinek metánkibocsátását vizsgálva arra jutott, hogy az eddigi becsléssel ellentétben 1,4, vagy akár 2,6-szoros a metánkibocsátás. 

Tény, hogy a CO2 mellett a metán jelenléte a légkörben eltörpül, és csak mintegy 10-12 évig marad a légkörben, de sajnos az is tény, hogy koncentrációja egyre emelkedik, emellett pedig 84-szer erősebb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid. Vagyis a hulladékmentes élet nem csak az erdők és az óceánok megmentése miatt kiemelt jelentőségű, hanem a klímakatasztrófa kapcsán is fontos, hiszen a megtermelt hulladék ellenünk dolgozik – holott a hulladék jelentős többségének létrehozása könnyen elkerülhető lenne! 

képek és lead kép: shutterstock_

Ezek is érdekelhetnek