Április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma

Só alapú akkumulátor hozhat áttörést az energiatárolásban

Éghajlat
2023. január 01. 11:00
null

Az akkumulátorok fejlesztése létkérdés a zöld energiák terjedésének elősegítése érdekében. Az energia tárolására ugyanis jelenleg az akkumulátoroknál jobb megoldás nem létezik, hiszen azok mobilisak, sok méretben elérhetőek, és élettartamuk is elfogadható.

Ugyanakkor a komoly környezetkárosítás árán kitermelhető fémek miatt, mint a kobalt vagy éppen a lítium, kicsit sem környezetbarátak. A megépítésükhöz jelentős környezetrombolásra van szükség, ráadásul mérgezőek, így hulladékként kezelésük sem éppen egyszerűen megoldható.

Nagyjából 50 éve léteznek az olyan akkumulátorok, melyek az energia tárolására a tengeri sót használják fel, ám kapacitásuk nevetségesen alacsony, élettartamuk pedig nem elégséges. Most azonban egy áttörés révén ez a helyzet megváltozott!

A Sydneyi Egyetem tudósainak sikerült létrehozni egy olyan nátrium-kénből előállított akkumulátort, mely nem csak hosszú életű, de négyszeres kapacitású a lítium akkukhoz képest. A slusszpoén, hogy a nátrium-kén egy formája a tengeri sónak, így előállítása olcsó, a környezetterhelés pedig lényegesen alacsonyabb, mint a hagyományos akksik esetében. Az áttörést az elektródák variálásával sikerült elérni, és az eredmény elképesztő lett. A piacra lépéshez még időre van szükség, de éppen olcsósága miatt rendkívüli profitot lehet vele elérni, így reméljük, nem kell rá sokat várni!

képek és lead kép: shutterstock

környezetenergiaelemlehetőségakkumulátor