2022. május 29. vasárnap
Magdolna

Sáskajárás pusztít Szaúd-Arábiában, de nem áll meg ott

2021. január 28., 12:00
Sáskajárás pusztít Szaúd-Arábiában, de nem áll meg ott

A bibliai csapások közül Afrika időről időre átéli az egyiket, ez pedig a sáskajárás. Most azonban Szaúd-Arábia is komoly bajba került a sivatagi sáskák rajzása miatt. A rovarok tömegesen jelentek meg az országban, hatalmas területet lefedve. 

kép: REUTERS

sáskák jelentős károkat okoznak a mezőgazdaságnak, de tulajdonképpen a városoknak is, hiszen ahol csak elhaladnak, ott a fákon sem igazán marad levél. Ezen felül a hatalmas rajok a közlekedésben is fennakadásokat okoznak, hiszen az autópályák forgalmát korlátozzák, pusztán azzal, hogy a látótávolságot jelentősen csökkentik. 

 

 

 

A helyzet azonban nem az arab országban a legrosszabb. Afrika szarva különösen nagy fenyegetés előtt áll, mely két országnál csúcsosodik ki, ezek pedig Kenya és Etiópia. A kenyai hatóságok már most igyekeznek felkészülni az invázióra, és több légi, illetve földi permetező egységet és gépeket telepítenek az érintett területekre. 

A sáskajárásnak kedvező, ha csapadék hullik, hiszen ilyenkor a rovarok petéket raknak, melyek sajnos igen gyorsan kikelnek, és egy újabb hullám zabáló gépeiként tarolják le a földeket. Erre pedig most igen nagy esély mutatkozik.

kép: me-confidential.com

lead kép: AP Photo Ben Curtis 

Ezek is érdekelhetnek