Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

Remeg az Asosan vulkán - hirtelen robbanásos kitöréstől tartanak a szakemberek

Világidőjárás
2023. február 04. 14:00
null

Japán gondjai is egyre sűrűsödnek. A tengeri hatású havazás, mely több rekordot is megdöntött kiterjedt részen érinti a szigetországot, közlekedési rémálmot és más komoly kihívásokat teremtve az emberek számára.

kép: Hondo Kyoto University

Azonban a szigetek nem alszanak téli álmot, így a vulkánok sem éppen csendesek. Most az Asosan kezdett remegésbe, ami sajnos komoly gondokat is okozhat, mivel a legutóbbi kitörésnél is nagyon hasonló remegés előzte meg az eseményeket.

A 2021 október 20-án bekövetkező legutóbbi nagy kitörés során robbanások sorozata lépett fel, 3 km fölé lökve a hamufellegeket, és piroklasztikus bombákkal beterítve a hegy 1 km-es környezetét. Szerencsére senki nem sérült meg, de ez könnyen alakulhatott volna másképpen is.

Az Asosan 2021-es kitörésének felvételei

Éppen ezért a szakemberek kiemelt figyelmet szentelnek a mostani eseményeknek, a figyelmeztetési szintet is megemelték, és senkinek nem javasolják a hegy 1 km-es körzetében tartózkodást. Az Asosan sajnos gyakran produkál hirtelen, előre nem jelezhető kitöréseket a remegések nyomán, így a fokozott óvatosság bizony indokolt.

kép: shutterstock

lead kép: shutterstock

vulkánremegésveszélyJapánkitörés