Március 29. Péntek, Auguszta

Pénteken hidegfront érkezik, beköszönt az igazi ősz

Előrejelzés
2021. szeptember 15. 18:00
null

Csütörtökön nyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet. A reggeli órákban elszórtan, majd estétől északnyugat felől várható eső, zápor, néhol zivatar. Az északnyugati szél többfelé megélénkül. 26-31 fokos meleggel búcsúzik a szeptemberi nyár.

Pénteken délutánig erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé alakul ki eső, záporeső. Délutántól északnyugat felől - az erős, olykor viharos északnyugati szél hatására - csökken a felhőzet. Megérkezik a hidegfront, délután már csak 19-25 fok valószínű.

Szombaton az ország nagy részén napos, gomolyfelhős időre van kilátás, de délnyugaton tartósan felhős területek is lesznek. Zápor DNy-on és ÉK-en fordulhat elő. Élénk marad a nyugatias légmozgás. 21-26°C körüli értékeket mérhetünk.

Vasárnap eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délután borultságig növekszik a felhőzet, és többfelé valószínű eső, zápor. Már csak 20-22°C körül alakul a csúcsérték.

Hétfőn ahajnali eső után napközben csökken a felhőzet, délután már nagyrészt napos idő ígérkezik. Az északnyugati szél többfelé lesz erős. Mindössze 15-22°C várható délután.

(kép: Járvás József)

szelesborúsesőőszzáporhidegfronthűvöshétvégelehűlésfelhős