Április 20. Szombat, Tivadar

Pár nap különbséggel két halálos áradás Mexikóban, ugyanazon a helyen

Világidőjárás
2022. augusztus 19. 14:00
null

Mexikóban is a szélsőséges időjárás uralkodik, hiszen nem is olyan régen a kiterjedt aszály okozott komoly gondokat, majd pedig a hirtelen érkező, és kifejezetten nagy mennyiségű csapadékot szállító viharrendszerek jelentettek gondot.

kép: Alfonso Durazo

Sonora ebből a szempontból rossz helyzetben van, hiszen területén augusztus 9-én már kialakult villámáradás. Ráadásul a hömpölygő víz nem csak jelentősebb anyagi károkat okozott, de két halálos áldozatot is követelt.

Augusztus 13-án azonban újra a heves esőzéseké lett a főszerep, vagyis néhány nap különbséggel újra kiterjedt áradásokkal lehetett számolni. A mostani víz sem volt kegyesebb elődjénél, hiszen a helyi média szerint 10 halálos áldozatot is követelt, ebből azonban a hatóságok csak három személy halálát erősítették meg.

A kormányzó bejelentette, hogy a rég beígért gát építését prioritásnak tekintik, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy mielőbb elkészülhessen. A gáttól várják a szakemberek, hogy a hasonló áradásokat megakadályozza.

kép: Unidad de Protección Civil de Nogales

lead kép: Unidad de Protección Civil de Nogales

vízesőemberáradáshalálMexikóélet