Május 9. Péntek, Alberta, Alberta, Benigna, Benigna, Domokos, Domokos, Fehérke, Fehérke, Hófehérke, Hófehérke

Országos eső

null

Csütörtökön borult lesz az ég, és DNy felől sokfeléalakul ki kiadós eső, zápor. Országszerte lesz csapadék. Eleinte a DNy-i, majd az ÉNy-i szél erősödik meg. Kettős fronthatással számolhatunk. A hőmérséklet csúcsértéke 10 és 15 fok között alakul.

Pénteken marad a borongós, csapadékos idő: kora délutánig többfelé, délutántól főleg keleten lesz további eső, sőt a Tiszántúlon zivatarok is kitörnek. Többfelé lesz erős az ÉNy-i szél. 5-15 fok között változik a hőmérséklet (ÉNy-on lesz a leghűvösebb).

Szombaton erősen felhős lesz az ég, és szórványosan további záporesők lesznek. Estétől északnyugaton és a hegyekben havas eső, havazás is lehet. Viharossá fokozódik az ÉNy-i szél. 10 fok körüli értékeket mérhetünk.

Vasárnap hajnalban elszórtan lehet vegyes csapadék (zápor, hózápor), majd az erős, olykor viharos ÉNy-i szél hatására csökken, szakadozik a felhőzet. Mindössze 3-9 fok lesz délután.

Hétfőn eleinte változóan, majd ismét erősen felhős lesz az ég, és estétől már előfordulhat eső, zápor. Marad a hűvös idő: 5-12°C valószínű délután.

(fotó: Kortyis Dávid)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!