Április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma

Öko cipő a lábnyom csökkentéséért

Zöld zóna
2019. február 15. 12:00
null

Az egyik olyan dolog, amit kénytelenek vagyunk megvenni, ha tetszik, ha nem, az a cipő. Ennek alapanyaga pedig a legtöbb esetben a bőr, vagy műbőr mellett a műanyag, ami sajnos nem jó a környezetnek, hiszen a cipők nem örök életűek, így biztosan a szeméttelepen végzik, szennyezve a környezetet a műanyag részecskékkel.

Új terv, új cipő

Egy profi focista pillantotta meg a piaci rést, mely igen sikeres, és szerencsére környezetbarát vállalkozást eredményezett. Tim Brown a csapatától mindig kapott mezt és cipőt is. A szponzori cipők (melyek olyan nagy márkáktól származnak, mint a Nike, vagy az Adidas) azonban mindig rikítóak, vagy logóval agyonnyomottak voltak. Tim viszont szeretett volna visszafogottabb cipőket, így végül saját maga kezdett a cipőgyártásba, ráadásul a Szilícium-völgyben, ami nem éppen a hagyományos ipar forradalmáról ismert.

kép:stuff.co.nz

Ez azonban nem akadályozta a frissen debütál „cipészt” abban, hogy megalkossa a visszafogott cipőt, mely nem csak a design miatt lett keresett, hanem azért is, mert fenntartható alapanyagokból készül, így ha már szét is ment, akkor is lebomlik, nem hagy maga után olyan ökológiai lábnyomot, mint versenytársai.

Miben más?

Amellett, hogy valóban egyszerű, minta nélküli darabokról van szó, ezeknek a cipőknek az alapanyaga a gyapjú. Ezt a gyártás során gumival és egy habbal keverik össze, így lényegesen tartósabb lesz, ami egy cipő esetében nem hátrány. Ráadásul, mivel teljesen természetes anyagokról van szó, a cipő is környezetbarát, megfelelve ezzel a kor egyik legégetőbb kihívásának.

kép:afr.com

A gyártás azonban nem minden, az üzleti modell is átalakulóban van a hagyományos iparágakban is, legalábbis erre utal Tim cipőüzlete. Nincsenek ugyanis nagykerek, hanem netes értékesítés, és kiskereskedelmi forgalom van csak. Ez több szempontból is sokkal előnyösebb, mint a hagyományos megoldás. Mindenképpen olcsóbb, hiszen egy köztes állomás egészen ki lett iktatva a rendszerből. Lényegesen környezetbarátabb, hiszen nem kell még egy raktárépületet fenntartani, odaszállítani a cipőket, azt az épületet fűteni, vegyszerekkel takarítani, stb. nem utolsó sorban pedig a cég így lényegesen gyorsabban képes reagálni a vásárlói igényekre, hiszen azokról információt közvetlenül szerezhet be, nem több állomáson keresztül. Vagyis jól jár a vevő, jól jár a cég, és végre, jól jár a Föld.

lead kép:greenliving.lovetoknow.com

ökopénzklímacipőemberüzlet