2022. október 4. kedd
Ferenc

Nem mutatja meg az igazán szép arcát az ősz

2022. szeptember 20., 08:00
Nem mutatja meg az igazán szép arcát az ősz

Amikor éppen nagy meleg van, akkor nagyon szeretnénk, ha hűvös idő jönne, amikor pedig a maximumok még a 20°C-ot sem érik el, akkor arra várunk, mikor melegszik egy kicsit az idő. Most is éppen ezt tesszük, de kár reménykedni. 

Ahogyan akkor sem számíthatunk változásra, ha az esős, borongós idő miatt neheztelünk, mert ez sem fog változni a héten, legalábbis a hét második feléig, de inkább a hét végéig biztosan nem. Csütörtök magasságában már tapasztalhatunk némi változást. 

 

Na nem kell attól félni, hogy melegünk lesz a kabátban, de a csapadék visszafogottabban jelentkezik, és a széltől is valamelyest búcsúzhatunk, a viharos lökésektől legalábbis. A hét végére várhatunk némi felmelegedést is – ezt mutatják a hosszabb távú előrejelzések. 

Addig azonban marad a meleg zokni, a pulóver otthon is, hiszen a fűtési szezon még messze nem indult el, és a mostani energiaárak mellett nemigen szeretnénk előbb feltekerni a termosztátot és beindítani a kazánokat, mint azt feltétlenül szükséges... 

képek és lead kép: shutterstock

 

 

Ezek is érdekelhetnek