2019. március 25. hétfő
Irén, Írisz

Nehezen vált a teherszállítás a fenntarthatóság irányába

2019. február 7., 08:00
Nehezen vált a teherszállítás a fenntarthatóság irányába

A károsanyag-kibocsátás csökkentése a közlekedésben nem csak egy kitűzött cél, hanem egy szükségszerű, kötelező lépés, már persze csak abban az esetben, ha szeretnénk még ezen a bolygón élni. Nos, azért akad egy kis gond, és sajnos igen, most is a profitról van szó.

Komoly gond

A közlekedés generálta károsanyag-kibocsátás nem kis gondot jelent. ráadásul részegységeket is el lehet különíteni, és bizony ebben az esetben az igazi mumus a szállítmányozás – ez persze nem jelenti azt, hogy a többi közlekedés rendben lenne. A teherautók és teherhajók, illetve a többi, nagy súlyt mozgató szállítóeszköz mind igencsak környezetszennyező, és ezen csak nagyon nehézkesen lehet változtatni.

kép: wallcoo.net

Arról már írtunk, hogy a teherhajózás világában az olaj hajtotta monstrumok helyet várhatóan alternatív meghajtású gépek veszik át – legalábbis ma már elindult ilyen kezdeményezés is. a teherfuvarozás szárazföldi verziójában az ember azt hinné, a cégek a vonatközlekedésre hajtanak, hiszen így hatalmas mennyiséget lehet egyszerre mozgatni. Csakhogy a vonat sajnos nem megy mindenhova, és nem is olyan olcsó, főleg ha mondjuk kisebb mennyiséget szeretnénk mozgatni. Marad hát a teherautó, abból pedig a környezetszennyező verzió. Hogy miért nem lehet alternatív hajtásban gondolkodni? A profit miatt.

Küzdelem

A teherfuvarozással kapcsolatban régóta gyűri egymást a lobbi és a törvényhozás. Az EU célja a minél alacsonyabb kibocsátás. A tagállamok megállapodtak abban, hogy az újonnan üzembe helyezett teherautók károsanyag – kibocsátása 15%-kal kevesebb kell legyen, mint 2019-ben, ez a szám pedig 2030-ra 30%-ra kell nőjön. Azt azért nem lehet mondani, hogy hatalmas lépéseket tenne a szektor, és ezt valószínűleg a központi vezetés is így láthatja. Ennek eredményeképpen az EU tavaly elfogadott egy határozatot, ami az előbb vázolt számokat módosítja egy kicsit. Ez azt jelenti, hogy 2025-től 20%-kal, 2030-tól 35%-kal kell csökkenteni a teherfuvarozásban részt vevő autók károsanyag – kibocsátását. A szint még mindig nem olyan magas, de ez nem jelenti azt, hogy könnyű lesz teljesíteni.

kép: uneedapart.com

Ennek oka pedig egyszerű: az alternatív hajtású teherautók gyártása nem olyan jó befektetés, mint a hagyományos darabok, kvázi nem hoz olyan profitot. Vagyis a gyártóknak egy kicsit sem érdeke, hogy egy ilyen megállapodás megszülessen. A határozat ugyanis csak akkor lesz jogszabály, ha az Európai Parlament és a tagállamok kormányainak testülete, az Európai Tanács egyességre jutnak. Ez pedig nem olyan egyszerű, tekintve hogy a gyártó cégek igen tőkeerős vállalkozások, így komoly nyomást képesek gyakorolni a kormányokra is.

lead kép: qualitytruckandtire.com