Április 20. Szombat, Tivadar

Na most akkor megéri a napelem, vagy sem?

Éghajlat
2019. október 21. 08:00
null

Megéri, vagy nem éri meg? Természetesen a napelemes rendszerekről van szó, illetve azok megtérülési idejéről. Mert mindannyian tudjuk, hogy a klímakatasztrófa miatt mindenképpen lépni kell, de a lépés lehetősége nagyban függ attól, hogy hogyan is állunk anyagilag.

Nekem, neked, neki

Van egyáltalán értelme a házi napelemes rendszereknek? Nem éri meg jobban arra várni, hogy az állami energiamixben többségbe kerüljön a tiszta energia? A válasz erre egyértelműen az, hogy nem.

kép:indiamart.com

A megújuló energiaforrásokkal történő áramtermelésegy idő után ingyenes áramot tesz lehetővé. De ez nem valósulhat meg, hiszen az energiát el kell osztani, a rendszert üzemeltetni kell, ennek költségeit pedig a fogyasztó fizeti. Így hát sokkal olcsóbb lehet az áram, de ingyen nemigazán jutunk majd hozzá. Az olcsó áram megjelenésére azonban még biztosan várni kell, hiszen bár hazánk is erősen fejlődik, sokkal inkább az atomenergiában látjuk a jövőt, ami pedig egészen más tészta. Klímaszempontból jó megoldás, szennyezés szempontjából azonban már kicsit sem.

Az én energiám

A saját napelemes rendszermegtérülése sok tényezőtől függ. De összességében elmondható, hogy 10 éven belül szinte mindenészszerűentelepített rendszer visszahozza a befektetett árat, és innentől termelésre is lehet fogni, ami nem rossz, tekintve, hogy élettartama nagyjából 30 év.

Mindemellett hazánkban elérhető a nulla százalékos hitel ezekhez a beruházásokhoz, ez pedig a megtérülést még biztosabbá teszi. Eleinte ugyanis biztosan ki kell fizetni az eddigi villanyszámlát is, csak most a hitel törlesztésére. Azonban az ár idővel eltűnik, hiszen a hitel törlesztése után a villanyszámla nem tér vissza.

kép:storey.com

Ez persze egy átlag családi ház esetében sokszor csak 10 000 forint körüli összeg, ami nem kevés, de nem is olyan sok. Ellenben, ha korszerűsítünk, és a villanyfűtést is ide soroljuk, egy 100 négyzetméter körüli, jól szigetelt ház éves átalány villanyszámlája 40 000 forint körül alakul, míg napelemes kiváltása 4 millió forintos összeg körül mozog. Ez pedig már jelentős megtakarítás lehet, haletelika törlesztésre szánt idő.

Persze a pontos számításokhoz és kalkulációkhoz mindenképpen kell a szakemberek segítsége is.

lead kép:realtydigitalmarketing.com

pénzháznapelememberenergiaNap