Április 19. Péntek, Emma

Mutatós mesterséges pálmákkal szeretnék hűteni Abu Dhabit

Zöld zóna
2020. november 20. 12:00
null

https://inhabitat.com/architects-envision-a-lush-solar-powered-oasis-to-cool-abu-dhabi/

Abu Dhabi esetében - mint minden hasonló város esetében - a legnagyobb problémát a hőség jelenti. Ezzel kell kezdeni valamit, méghozzá úgy, hogy az egyszerre legyen hatékony és környezettudatos is, vagyis az utcákra fújt,légkondícionálókbólszármazó levegő lehetősége rögtön ki is esik a játékból.

Megoldások?

A várost sem lehet búra alá zárni, hiszen ez egyrészt rettentően költséges lenne, másrészt igen sokegyébproblémát vetne fel. Az első érv persze Abu Dhabi esetében sem mérvadó, hiszen nem arról híres, hogy komoly gondot okozna számára a hihetetlen összegű tervek kivitelezése.

Ebben az esetben aMaskArchitectsnevű, európai tervezőiroda elképzelése keltette fel a közlekedésiminisztériumfigyelmét, és került be az első 10 helyezett közé a “coolAbu Dhabi” elnevezésű kihíváson, melynek célja a városi hőség enyhítése a megfelelően környezettudatos eszközökkel. A terv pálmákban gondolkodik, és kifejezetten mutatós!

Pálmasor

Persze nem élő pálmafákban, és tulajdonképpen kell egy kis képzelőerő ahhoz, hogy az ember meglássa apálmákata tervekben. A lényeg, hogy olyan modulokkal tervezik az árnyékolást, melyek nem csak árnyékot adnak, hanem a napenergiát is hasznosítják, és fúvókáik segítségével vízpermetet is juttatnak a levegőbe. Ezzel pedig már igen hatékonyan lehet hűsíteni a levegőt, környezettudatosan.

A tervben szerencsére nem csak az ember alkotta tárgyak kaptak szerepet, hanem a növények is, melyek a tervezett pálmák fölé magasodnak, ezzel sokkal inkább gombaszerűvé téve a gépeket. A lényeg, hogy a párásközeg a növényzetnek is előnyös, vagyis jobb életkörülményeket képes biztosítani, a növények pedig árnyékolásukkal és párologtatásukkal tovább képesek hűteni a környezetet.

A meleg elleni védekezés környezettudatos megoldása egyre többször kerül majd elő, és nem csak az arab világban, hanem Európában, vagy éppen az amerikai kontinensen is. A környezettudatosság pedig ebben az esetben is a végletekig kiemelve kell, hogy jelentkezzen, hiszen, ha hosszabb távra gondolkozunk, akkor nem engedhetünk meg magunknak egy kevéssé fenntartható, vagy a természettel nem harmonizáló megoldást - ezt mostanra talán már mindenki érti.

képek és lead kép: inhabitat.com

hőségklímamelegárnyékemberváros