Április 20. Szombat, Tivadar

Műanyagbank, vagyis készpénz a műanyaghulladékért?

Éghajlat
2019. március 17. 13:00
null

A műanyagok problémája a hulladékkezelés elmaradottságából adódik. Ez utóbbit pedig az olyan ázsiai országok végzik, ahova a fejlett régió szállíttatja a szemetét, és ahol a mindennapi étel is gondot okoz a családoknak, így nem igazán lehet tőlük elvárni azt, hogy a tudatos életre koncentráljanak.

Műanyagprobléma

Azt már tudjuk, hogy az újrahasznosítási rendszer nem éppen túl jó, egyszerűen azért, mert az emberek nem érdekeltek annak működtetésében. A szemét pedig csak gyűlik és gyűlik. A megoldás természetesen a műanyagok teljes kiiktatása lenne, de erre egyelőre igen kicsi az esély. Ráadásul még abban az esetben is, ha ez holnapra megtörténne, elképesztő mennyiségű műanyag hulladékkal kellene kezdenünk valamit.

kép:northernstar.com.au

Más lehetőségünk viszont ebben az esetben nincs, csak az újrahasznosítás, hiszen a műanyagok többsége nem bomlik le a természetben, vagy ha mégis, ahhoz szüksége lehet néhány száz évre. Az újrahasznosítás során olyan termékeket kell létrehozni, melyek nem rövid ideig használhatóak, hanem nagyon tartósak, és évekig, évtizedekig lehetnek jelen a mindennapi használatban. Megoldás lehet az építőipari felhasználás, mivel így még tovább „foglalkoztatható” a műanyag, de mindenképpen újra kell hasznosítani a jelenlegi mennyiséget. De hogyan?

Érdekeltség

Az újrahasznosítás jó üzlet néhány cégnek. Az emberek azonban jellemzően vagy elhivatottságból válogatják szét a szemetet, vagy törvény kötelezi rá őket, mint ahogyan ez hazánkban is így van. ez azonban nem jelenti azt, hogy ha elő van írva, akkor az úgy is lesz.

kép:newscientist.com

Ezt már sokan felismerték, köztünk David Katz is, de az úriember tovább is ment. Hogyan lehet az embereket, főleg az alapvető szükségleteikért küzdő családokat és régiókat rávenni a szelektív szemétgyűjtésre? Érdekeltté kell tenni őket benne, méghozzá anyagilag. Erre az ötletre építve alapította meg a férfi a Plastic Bank elnevezésű cégét, melynek lényege, hogy az embereknek az összegyűjtött, szétválogatott műanyagért közvetlenül fizet. Mit kap cserébe? Részben előkészített, újrahasznosítható műanyagot, melyet a bankkal együttműködő SC Johansson cég fel is tud dolgozni, vagyis az üzleten mindenki, de valóban mindenki nyer.

Lead kép:plasticbank.com

műanyagtengerpénzszemétszegénységember