Április 20. Szombat, Tivadar

Mikroműanyagot találtak az emberi vérben is

Érdekesség
2022. április 01. 14:00
null

Azt, hogy a mikroműanyagok az emberi szervezetben is jelen vannak, sajnos már eddig is tudtuk. A csecsemők székletében is kimutatható az anyag, és az is tény, hogy azok a babák, melyek cumisüveget, cumit és hasonló kiegészítőket, segédeszközöket használnak mikroműanyagok millióit nyelik le naponta. Most azonban az is kiderült, hogy a szemcsék vándorolnak a szervezeten belül.

Az amszterdami Vrije Egyetem egy kutatás során sikeresen bizonyította, hogy az emberi vérben is megtalálhatóak a mikroműanyagok. A 22 felnőtt önkéntes mintájából 17-nél találtak PET-ből származó szemcséket, de más műanyagok is jelen voltak a mintákban.

A kutatás persze rengeteg további kérdést vet fel, ugyanakkor azt most már állíthatjuk, hogy a mikroműanyagok nem csak az emésztőrendszerben, vagy a tüdőben okozhatnak károkat, hanem a vérrel szinte bárhová eljuthatnak a szervezetben. Hogy pontosan milyen hatásuk van az egészségre, azt egyelőre nem lehet megmondani, de a tudósok kicsit sem derűlátóak. Ennek oka, hogy laboratóriumi körülmények között bizony a mikroműanyagok károsították az emberi sejteket.

A műanyagszennyezés - mely a mikroműanyagok forrása - az egész világra, mostanra minden pontjára kiterjedő probléma. Nem csak azért, mert a mikroműanyagok révén mostanra minden élő és élettelen részletben jelen van és nem csak azért, mert a szennyezést élelemnek néző állatok millióinak életét követeli.

A műanyagszennyezés bizony a klímára is hatást gyakorol, méretét tekintve pedig ez a hatás mostanra nem elhanyagolható. És a szennyezés nemhogy csökkenne, hanem növekszik. A mosással, a szárítógép használatával, a csomagolóanyagokkal és megannyi más forrással a mikroműanyagok jelenléte egyre csak fokozódik. Az ENSZ és több más szervezet is igyekszik megállítani a műanyagok térhódítását, sőt, igyekeznek kivonni azokat a forgalomból, amennyire csak lehetséges. A mikroműanyagoktól azonban még igen hosszú ideig, akár néhány száz évig nem fogunk megszabadulni.

képek és lead kép: shutterstock

műanyagvérembermikroműanyagéletszennyezés